A nyitóképen: Anita Tillmann, a Premium Szakvásár ügyvezetője
Marcelo Crescenti / TextilWirtschaft
Közösségi médiák, Messenger, chatbotok: Berlinben, a Premium szakvásáron, a FashionTech konferencia fő témája az volt, hogy miként segíthet a technológia a divatmárkáknak és a kereskedőknek a fiatal vásárlók megszólításában
Sharmadean Reid egy egyáltalán nem szokásos körömstudiót vezet Londonban. A „Wah Nails” a fiatal célcsoportra koncentrál kifejezetten innovatív technológiájával. Vásárlóik például interneten tölthetik fel saját elképzelésüket, azt a designt, amelyet a körmükön szeretnének látni, és egy chatbot-tal (virtuálisfel asszisztenssel) időpontot is foglalhatnak. „Az Y generáció tagjai folyamatosan szöveget írnak. Nem telefonálnak, mert akkor nem látják a képernyőt”, mondta Reid.
Reid, a jó nevű Central Saint Martins divatiskola (London) végzőse a FashionTech konferencia látogatóival együtt a konferencia fő témájával, az Y generációval foglalkozott. Azzal, hogy a technológia segítségével miként lehet elérni a fiatal vásárlóközönséget. Hywel Davies, a brit főiskola programigazgatója a Google-al együtt kifejlesztett archívumot mutatott be, és azt, hogy hogyan fejlesztették ki a keresőgépet a főiskola végzősei a művészeti stílusokra.
A Premium vásárral párhuzamosan futó konferencián nagy hangsúlyt kapott a közösségi média kérdése. „Forgalmunk 95%-a a közösségi hálón keresztül jön”, mondta David Fischer, a Highsnobiety internetes újság alapítója. Nagyon fontos a történetmesélés, hogy feltűnést keltsen az Instagramon. Jonas Thaysen, Facebookmenedzser azt hangsúlyozta, hogy a szépség- és a divattémákban érkező kommentek száma tavaly óta 19%-kal nőtt.
„Nincs többé olyan célcsoport, amely ne kapcsolódna a közösségi hálóhoz”, mondta Marc Schumacher a Liganova kommunikációs tanácsadó cégtől. Az üzletek egyre inkább a divatmárkák marketing-mixéhez tartoznak. ”A jövőben az üzleteknek kisebb felületük és kevesebb termékük lesz, az e-kereskedelemben viszont nőni fog a kínálat”.
A Highsobietyt alapító Fischer egy Nike menedzsert idézett, aki a szociális médiák tartalmáról azt mondta: „Ha én valamit megértek, akkor az nem elég jó”. A fiatal fogyasztók eléréséhez vezető út időnként zavarba ejtő.