Business

A Zalando német online divatáruház 2022-ben lép be a magyar piacra

Gazdaság-divatipar

  • A vállalat 8 új európai piacra lép be a közeljövőben, és ezzel összesen 25 országban lesz jelen: Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában még idén, Magyarországon és Romániában pedig 2022-ben indul a Zalando
  • 23,1%-os bevételnövekedéssel és 5,3%-os EBITDA mellett sikeres üzleti évet zárt a vállalat 2020-ban
  • Tavaly 16%-ra emelkedett a fenntartható termékek aránya a teljes bruttó értékesítésben az egy évvel korábbi 7%-hoz képest

A Zalando bejelentette, hogy a közeljövőben 8 új piacon jelenik meg: Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában még idén, Magyarországon és Romániában pedig 2022-ben indul el a platform. 2020 során a Zalando aktív vásárlóinak száma 25%-kal nőtt, és elérte a 38,7 millió főt.

A rendkívül eredményes 2020-as üzleti évet követően a Zalando jelentősen emelte várakozásait, és célja a 2025-ös üzleti évre meghaladni a 30 milliárd eurós bruttó áruvolument (GMV). A vállalat hosszú távon arra törekszik, hogy a hozzávetőlegesen 450 milliárd euró értékű teljes európai divatpiac 10%-át kiszolgálhassa. 

2020-ban a Zalando teljes bruttó áru volumene (GMV) elérte a 10,7 milliárd eurót, ami 30,4%-os növekedést jelent éves viszonylatban, köszönhetően többek között az új vásárlóknak és a vállalat kiemelkedően teljesítő partner programjának. Az éves árbevétel ugyanebben az időszakban 23,1%-kal nőtt és elérte a 8 milliárd eurót. A Zalando EBIDTA mutatója 420 millió euró, ami 5,3% -os fedezetnek felel meg, amit a növekvő működési tőkeáttétel és a megtérülési ráta jelentős csökkenése eredményez, amelyet Zalando átmenetinek tekint.

A Zalando 2021 első negyedévében 50% körüli bruttó áru volumen növekedésre számít, teljes pénzügyi évre vetítve pedig 27-32% növekedést vár, ami 13,6-14,1 milliárd eurót jelent. Az árbevétel követni fogja a GMV növekedését, ezen a területen 24-29%-kal számol a vállalat, amely 9,9-10,3 milliárd eurós értéknek felel meg. A Zalando további profitábilis növekedéssel számol, 350-425 millió eurós EBITDA mutató mellett. A vállalat bejelentette továbbá, hogy 2021-ben 350-400 millió euró értékű tőkeberuházással fejleszti logisztikai infrastruktúráját, valamint technológiai platformját.

Robert Gentz, a Zalando társ-ügyvezetője elmondta:

2020 olyan év volt, amelyet korábban nem láthattunk. Továbbra is azt a hosszútávú célunkat tartjuk szem előtt, hogy a Zalando legyen a kiindulópont a divat világában. A következő években is a növekedésre és a hosszútávú beruházásokra koncentrálunk.

A Zalando fontos része számos márka, üzlet és kiskereskedő digitális értékesítési stratégiájának. 2020 negyedik negyedévében a Zalando partner programja a webshop teljes forgalmának 24%-át tette ki. 2020 végéig több mint 2400 üzlet csatlakozott a platformhoz a programon keresztül, és 2021 február végére ez a szám meghaladta 3400-at.

„Kiskereskedői programunk sikere világosan mutatja, hogy milyen előnyökkel járhat a kereskedők számára az online és a bolti értékesítés megfelelő kombinációja” – mondta David Schneider, a Zalando társ-ügyvezetője. „A divatipar nagyon sok kihívással szembesült az elmúlt év során, aminek következtében azt látjuk, hogy partnereink minden eddiginél erősebben kötődnek a Zalando platformjához. Továbbra is arra koncentrálunk, hogy a megoldás részei legyünk, és partnereinket támogatjuk abban, hogy megtalálják a megfelelő utat a hatékony online értékesítésre való áttérésben.”

A fenntarthatóság fontos pillére a sikernek

Egy évvel azután, hogy bejelentette „do.MORE” elnevezésű fenntarthatósági stratégiáját, a Zalando már teljes egészében megújuló energiaforrásokat használ, és 2017 óta 64%-kal csökkentette saját károsanyag kibocsátását. 2020-ban a fenntartható forrásból származó termékek értékesítése a teljes forgalom 16%-át tette ki, ami jelentős előrelépés az egy évvel korábbi 7%-hoz képest. A vállalat a fejlődés ütemét látva módosította várakozásait, és 2023-ra a teljes értékesítés 25%-át adják majd várhatóan a fenntartható áruk.

Rubin Ritter, a Zalando társ-ügyvezetője megjegyzi:

Lehetőségünk és felelősségünk van arra vonatkozóan, hogy pozitív változásokat hajtsunk végre a divatiparban. Ha el akarjuk nyerni a fogyasztók bizalmát, részeseivé kell válnunk a fenntarthatósági kihívás megoldásának, amellyel közösen szembesülünk.

A Zalando-ról. A Zalando (https://corporate.zalando.com) Európa vezető divat és életmód platformja, amelyet 2008-ban, Berlinben alapítottak. A vállalat 38 millió aktív vásárlóval rendelkezik és 17 piacon van jelen. Termékei között megtalálhatók a ruhák, cipők, divatkiegészítők és szépségápolási cikkek a világ vezető márkáitól a helyi gyártók termékéig.

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .