Világgazdaság-márka-Amazon
Charlotte Schnitzspahn / Textilwirtschaft
Az Amazon ismét a csúcson. A száz legmagasabb márkaértékkel rendelkező közül hét márka Németországból származik – köztük az Adidas – és a „legértékesebb európai márka” címet idén a Louis Vuitton nyerte el. Ez derül ki a BrandZ márkaérték-tanulmányából, amelyet a évente a Kantar marketinges tanácsadó cég jelentet meg.
Az Amazon internetes kereskedőcég 64%-kal növelte forgalmát tavalyhoz képest, így márkaértéke 683,9 milliárd amerikai dollárra (576,3 milliárd euróra) nőtt, és a BrandZ rangsorában immár harmadszor végzett az élen. Elsősorban technológiai cégek követik őt a listán, mégpedig az Apple (612 milliárd dollár), a Google (458 milliárd dollár), a Microsoft (410,3 milliárd dollár) és a Tencent (240,9 milliárd dollár). A márkaérték megállapítása érdekében a Kantar piaci és fogyasztói kutatásokat végez, és így kapott eredményeit pénzügyi adatokkal veti össze.
51 ország több mint 18.000 márkáját vizsgálták, és világszerte több mint négymillió fogyasztót kérdeztek meg. Immár a 16. vizsgálatot hozták most nyilvánosságra.
A 17. helyen végzett Nike érte el a legjobb eredményt a sportcikkgyártó vállalatok közül, amelynek piaci értéke 83,7 milliárd dollár (68%-os plusz). A Louis Vuitton a maga 75,7 milliárd dolláros (46%-os növekedést jelentő) piaci értékével a lista 21. helyére került, és ezzel a 26. helyezést elért német SAP szoftvervállalatot váltva a legértékesebb európai márkává lépett elő.
A további divat- és sportcikkgyártók sorában szerepel a Chanel (40. hely, 47,1 milliárd dollár, 30%-os plusz), a Hermès (43. hely, 46,4 milliárd dollár, 40%-os plusz), a Gucci (56. hely, 33,8 milliárd dollár, 24%-os plusz), az Adidas (79. hely, 22,3 milliárd dollár, 51%-os plusz) és a Zara (83. hely, 21,4 milliárd dollár). Az Inditex-konszern főmárkája az egyetlen, amelynek márkaértéke változatlan maradt az elmúlt évben.
Jóllehet már nem került be a legjobb száz közé, mégis magasabb márkaértéknek örvendhet a Puma és a Lululemon (közel 50-os növekedés), a Uniqlo (88%-os plusz), valamint a H&M (47%-os plusz). Ezek mellett a vállalatok mellett olyan digitális és sokcsatornás kereskedők szerepelnek a legjobb száz között, mint a kínai Alibaba (196,9 milliárd dollár) és JD (44,5 milliárd dollár), továbbá az amerikai Walmart (59,5 milliárd dollár).
Christoph Prox, a Kantar németországi részlegének márkafelelőse így kommentálja a felmérést:
„Növekedést tapasztaltunk olyan ágazatokban, amelyeknek előzőleg súlyosabb nehézségeket jósoltak. A ruházati márkák összességében még jobban is teljesítettek, mint a média- és szórakoztatóipari márkák. A korlátozott utazási lehetőségek és a világméretű lezárások dacára a luxusmárkák is újrarendezték soraikat, aminek következtében növekedést tudtak elérni.”
Mindezt a Kantar nem utolsósorban azokkal a technológiai változásokkal indokolja, amelyeknek kínálói a rangsor legnagyobb nyertesei közé tartoznak. „A technológia ezen túlmenően a technológiai ökoszisztémán kívüli márkák közül is hozzájárult néhányuk szignifikáns növekedéséhez”, hangzik a marketinges tanácsadó cég értékelése.
A világjárvány alatt például a Gucci és a Louis Vuitton okos márkamegjelenítésüknek és a meggyőző Tiktok-kampányuknak köszönhetően tudott növekedni.”
A listára felkerülő száz márka összességében 42%-kal tudta növelni márkaértékét, amely összesen így 7,1 milliárd dollárt tett ki. A Kantar szerint ez Németország és Franciaország bruttó nemzeti összterméke együttesen. A ruházati kategória ráadásul átlag feletti 53%-os növekedést ért el – a szintén átlag feletti pluszt elkönyvelő média- és szórakoztatószegmenssel (50%-os plusz) és a kiskereskedelemmel (48%-os plusz) együtt.
További érdekes tények:
- A száz legértékesebb márka több mint fele (56) az Egyesült Államokból származik, és a listán szereplő márkák összértékének 74%-át teszi ki. A kínai márkák aránya e tekintetben a 2011-es 11%-ról 14%-ra emelkedett, míg az európai márkák ugyanebben az időszakban erőteljes csökkenést könyveltek el – immár csak az összérték 8%-át tudhatják magukénak. Tíz évvel ezelőtt ez az érték még 20%-on állt.
- Az Amazon és az Apple most először lépte át a félmilliárd dolláros márkaérték-küszöböt.
- A Tesla a tavalyi 275%-os növekedésével nemcsak a legerőteljesebb értékgyarapodást tudhatja magáénak, de elnyerte a világ legértékesebb autómárkájának címét is (42,6 milliárd dollár).
- Négy kínai márka tudta több mint kétszeresére növelni márkaértékét: a Pinduoduo, a Meituan, a Moutai és a Tiktok.
- Új szereplő a listán többek közt a Zoom és a Spotify.
- A listán szereplő mind a hét német cég növelte értékét. Az SAP és az Adidas mellett így tett a Deutsche Telekom, a Mercedes-Benz, a BMW, a Siemens és a DHL is.
A világ száz legértékesebb márkájának teljes listáját, valamint riportokat és elemzéseket a https://www.kantar.com/campaigns/brandz/global weboldalról tölthetnek le az érdeklődők.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás