Már javában készülnek a nyári szezonra a magyar vásárlók, akiket leginkább az akciók és kedvezmények befolyásolnak – derül ki az Etele Plaza online kutatásából. Tízből nyolcan új ruhákkal frissítenék fel a gardróbjukat a nyárra, a legtöbben azonban kevesebb mint 50 ezer forintot szánnának erre. A felmérés szerint a válaszadók kétharmada aggódik a kinézete miatt a strandszezonban, ennek ellenére a többség nem tesz különösebb erőfeszítést azért, hogy formába hozza magát.
A magyar vásárlók többsége (58%) szereti előre megtervezni a vásárlásait a nyári szezonra, ugyanakkor hagy teret a spontán döntéseknek is. Vannak, akik már áprilisban nekikezdenek felkutatni a szezonális darabokat, de a legtöbben (30%) májusra időzítik a beszerzőkörutat.
Idén a megkérdezettek kétharmada legalább annyit költ nyári vásárlásokra, mint tavaly. A vevői döntéseket elsősorban az akciók és kedvezmények befolyásolják (58%), míg a válaszadók közel harmada (31%) azért vásárol, mert például egy ruhadarab vagy technikai eszköz hiányzik a „kelléktárából”.
Tízből nyolc vásárló tervezi, hogy új ruhákkal frissíti fel a gardróbját a nyáron. A válaszadók kétharmada kevesebb mint 50 ezer forintot szán ruhákra és kiegészítőkre ebben a szezonban, míg csupán minden tizedik költ 100 ezer forintnál is többet ezekre. A vásárlók idén leginkább a kényelmes, alapvető ruhadarabokat keresik, de a lenge, nyaralós és sportos stílus is népszerűbbnek bizonyult az elegáns vagy kifejezetten trendkövető szetteknél.
A nyári öltözködésben a legtöbben (38%) szívesen viselnek többféle színárnyalatot is, ugyanakkor sokaknál dominálnak az élénk színek (23%) és a pasztell árnyalatok (28%). Szinte minden válaszadó (85%) vásárolt már olyan nyári ruhát, amelyet végül legfeljebb egy-két alkalommal viselt, és a megkérdezettek ötödével ez rendszeresen előfordul.
Az akciók idény nyáron is kulcsfontosságúak a vásárlók számára, hiszen a megkérdezettek közel fele mindig tudatosan keresi a kedvezményes lehetőségeket. A legtöbben továbbra is bevásárlóközpontokban szeretik beszerezni a szezonális ruházatot, miközben a válaszadók döntő többsége rendszeresen használ mobilapplikációkat is a kedvezmények eléréséhez. Az appokon keresztüli vásárlást elsősorban az exkluzív ajánlatok motiválják, de sokakat vonz a gyors ügyintézés és a nyereményjátékok lehetősége is
– emelte ki a kutatás eredményekből Vámosi Dóra, az Etele Plaza-t is fejlesztő és üzemeltető Futureal-csoport vagyonkezelési igazgatója.
A magyarok kétharmada szokott nyáron aggódni a kinézete miatt, például amikor strandra megy vagy könnyű ruhákba öltözik. Ennek ellenére a válaszadók többsége nem tesz különösebb erőfeszítést azért, hogy formába hozza magát a szezonra. Akik mégis, azok leginkább egészséges ételekre (43%) és sportra (20%) költenek többet annak érdekében, hogy fittebbnek nézzenek ki.
A megkérdezettek több mint fele új elektronikai eszközzel is készül a nyárra. A legnépszerűbb termékek közé tartoznak a power bankok, a fülhallgatók, az e-book olvasók és az okosórák is. A nyári hőségben szinte minden válaszadó legalább egy-két alkalommal moziba megy hűsölni, közel felük havi rendszerességgel kapcsolódik így ki a szezonban.
Az Etele Plaza-ról
Az 55 000 m2 bérbe adható kiskereskedelmi területű Etele Plaza az ország első okosplázája, amely már a lakásból kilépve egyénre szabott vásárlói élményt nyújt saját fejlesztésű mobilalkalmazásának és felhőalapú szolgáltatásainak köszönhetően. A tágas éttermi szint zöldtetős, közvetlen teraszos kapcsolatával a komplexum a legfrissebb bevásárlóközpont designt jeleníti meg. Az üzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, fitneszterem, gyermekjátszóház és szolgáltatások széles köre várja a vásárlókat.
A kutatásról
Az Etele Plaza online felmérést végzett 200 vásárló megkérdezésével 2026. májusában. A felmérés során az Etele Plaza hírlevelére feliratkozott vevők preferenciáit kérdezték meg a nyári vásárlásaikkal kapcsolatban.
A Futureal-csoportól
A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a Futureal-csoport portfóliója több mint 240, összesen több mint 4 millió négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült, 6 milliárd eurót meghaladó értékben.
(noguchi.hu)
Ha szeretnéd rendszeresen olvasni a DivatMarketing friss bejegyzéseit, töltsd ki ezt az űrlapot: Feliratkozás! A feliratkozás ingyenes!
(A nyári vásárlásnál nem a trendek érdeklik a magyar fogyasztókat)
