Business

A hazai gyártói bázis megerősödését támogatta az MDDÜ első Gyártó mentorprogramja

Kultúra-design-divat

Képek: HFDA

A Magyar Divat & Design Ügynökség által 2020 októberében indított első Gyártó mentorprogram hat hazai ruházati vállalat számára nyújtott üzleti és gyártástechnológiai ismereteket hazai bázisuk megerősítéséhez, valamint a nemzetközi piacra lépéshez.  A visszajelzések alapján elmondható, hogy a program segített meghatározni a mentorált vállalkozások erősségeit, illetve fejlődési területeit, a képzés által pedig előremutató változások történtek a cégek életében kiemelten a szervezetfejlesztés, a digitalizáció és az együttműködések területén.

Az első képzés után idén ismét megnyílik a jelentkezési lehetőség a gyártók számára, az MDDÜ ősszel elindítja a második Gyártó mentorprogramot is.

 A Magyar Divat & Design Ügynökség egyik jelentős stratégiai pillére a gyártásfejlesztés, melynek célja a hazai gyártói bázis megerősítése, illetve a gyárak exportképességének növelése annak érdekében, hogy azok akár nagyobb számú külföldi megrendelésnek is eleget tudjanak tenni és a kivitelezéshez is több szakembert foglalkoztathassanak.

Az ágazat erősödése és a megváltozott gazdasági helyzet hozta rövidülő ellátási lánc miatt egyre több nemzetközi márkának lenne lehetősége Magyarországon gyártatni a jövőben. A képzés kidolgozását egy iparági kvalitatív és kvantitatív felmérés, illetve személyes egyeztetések előzték meg, amelyek rámutattak arra, hogy a magyar textil- és ruhaipari vállalkozásoknak korszerű üzleti és gyártástechnológiai ismeretekre van szükségük, amelyek birtokában komoly eséllyel indulhatnak a nemzetközi piacokon is. A mentorálás során az MDDÜ nagy hangsúlyt fektetett a 21. századi technikák, új gyártási folyamatok és automata rendszerek alkalmazásának ismertetésére, valamint a gyártási és logisztikai folyamatok, raktármenedzsment bemutatására.   
A nyílt pályázat útján jelentkező gyártók esetében a szakmai zsűri olyan szempontokat vizsgált meg, mint a versenyképesség, a régiós foglalkoztatottságban betöltött szerep, vagy a fenntarthatósági intézkedések és tervek relevanciája.

A programban való részvételre a női felsőruházat gyártásával foglalkozó Ezerkéz Bt., a harisnya termékeket gyártó Amazon Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a munkaruházat és munkavédelmi eszközök gyártásában élen járó Rose Ruhaipari és Szolgáltató Kft., a luxus minőségű felsőruházatot készítő Unicon Zrt., a saját tervezésű táskát és sportruházatot gyártó Gold Consulting Szolgáltató, Gyártó és Kereskedelmi Szociális Szövetkezet és a felsőruházat készítésben kiemelkedő Nyír-Gestum Rehablitációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapott lehetőséget.

A szakmai zsűri által kiválasztott mentoráltak a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szakembereitől, illetve hazai szakértők segítségével tanulhattak a nemzetközi piac trendjeiről. A négy hónapos képzés során hat csoportos workshopon, illetve két személyre szabott szervezetfejlesztési konzultáción vettek részt a vállalatok, ahol többek között elsajátíthatták a működési hatékonyságnövelés gyakorlatait, megismerhették a gyártói folyamatszervezés módszertanát, betekintést nyerhettek az exporttal járó logisztikai és gyártási költségek típusaiba és megtudhatták, milyen lehetőségekkel élhetnek az innovációt támogató hazai és nemzetközi források terén.

A résztvevők számára a HEPA és az Enterprise European Network (EEN) közösen biztosított innovációs felmérés-tanácsadást. A kiegészítőprogram egy kérdőíves felméréssel kezdődött, amely objektív elemzést készített a résztvevő vállalkozásról, ezt követően pedig egy one-to-one meeting keretében egy benchmark riporttal egészült ki. Ennek alapján az EEN utógondozást biztosított a mentorált vállalkozások számára.

Szabó Kristóf, a HEPA vezérigazgatója elmondta:

a program elindulása az első mérföldkő volt az MDDÜ-vel való együttműködésükben, és bízik benne, hogy még számos olyan programot indítanak el közösen, amelyek elősegítik a hazai versenyképes vállalatokban rejlő potenciál kibontását, valamint támogatják felkészítésüket a külpiacokon való helytállásra.

Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője szerint

a második Gyártó mentorprogrammal kapcsolatban már most nagy az érdeklődés. A gyártók május 20-tól június 21-ig jelentkezhetnek a bővített tematikájú, öt hónapos képzésre, amelynek idén egy tervezői study tour is része.

A mentoráltak visszajelzései alapján a képzés sokat segített szervezeti struktúrájuk újragondolásában, melynek köszönhetően vezetői és foglalkoztatotti szinteken is fejlesztéseket indítottak, és támogatta őket a tudatosabb munkaszervezésben. A gyakorlatorientált képzés kifejezetten a korábban kihívást okozó problémakörök megoldására igyekezett fókuszált válaszokat adni. A Gyártó mentorprogram révén a résztvevő gyártók kapcsolati hálója jelentős mértékben bővült, amelynek köszönhetően több szakmai együttműködés is elindult.

mddu-gyartoi-mentorprogram-2021

A második Gyártó mentorprogram részletei

A gyártók bővített – alsó és felsőruházat, táskafélék, szíjazat, vagy lábbeligyártás – kategóriában, 2021.05.20. és 2021.06.21. között jelentkezhetnek a második Gyártó mentorprogramra. Az öt hónapos képzésnek idén egy tervezői study tour is részét képezi, továbbá a nagy népszerűségnek örvendő innovációs felmérés-tanácsadás ismét biztosított lesz a gyártók számára. A pályázati feltételek között szerepel, hogy a mentoráltaknak gyártói regisztrációval kell rendelkeznie a HFDA Spot szakmai platformon, amely a magyar divat- és designipar üzleti fókuszú közösségi hálózata. 
A programra való pályázati kiírás pontos részletei az alábbi linken érhetők el: https://hfda.hu/hu/cikkek/elindult-a-jelentkezes-a-masodik-gyarto-mentorprogramra-2305

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .