Kulisszatitkok
Az elmúlt hetekben két szakvásáron is jártam, voltam a Heimtextilen, Frankfurtban és a Berlini Divathéten is. Frankfurtban megnéztem az újdonságokat, konstatáltam a legutóbbi látogatás óta bekövetkezett változásokat és természetesen sorra látogattam a hazai kiállítókat. Dobos Emese meg is kérdezte néhányukat a tapasztalataikról, a februári lap Szakvásár rovatában olvashatóak az észrevételeik.
A Messe Frankfurt által meghívott un. VIP újságíróként utaztam Frankfurtba (korábban ezt Gastjournalistnak nevezték), így résztvevője lehettem a közös Press Eventnek is. Ez minden rendezvény izgalmas programja, előre nem lehet tudni, kivel lesz alkalmad beszélgetni, ki lesz az asztaltársad.
Van, ahol ültetési rend van
Ennek akkor lehet komoly előnye, ha figyelembe veszik az összeállításnál, ki milyen nyelven beszél. És lehetnek „hátrányai”, volt, ahol még pár évvel ezelőtt is külön csoportba ültették a keleti blokkból érkezetteket. Nem mintha nem szívesen társalogtunk volna egymással, mégis inkább úgy éreztük, hogy ez bizony „hátrányos” megkülönböztetés.
De nem is olyan régen előfordult, hogy belga, svéd, német, lengyel, angol kollegákkal ültettek össze, és ugyan nem egy nyelven, de nagyon jót beszélgettünk. Keveredett az angol, és a német, mindenki azt a nyelvet használta, amelyben a legerősebb volt, és igyekezett megérteni a másikat. Segítettünk egymásnak a fordításban. Nagyon sok üzleti, kereskedelmi és persze néhány magánéleti különlegesség derül ki ilyenkor, mi – hol – hogy szokás, kinek mi az erőssége, a gyenge pontja, hogy dolgozik.
És van, amikor a résztvevőkre bízzák
ki melyik asztalt választja. Ez kihívás, mert általában a világ minden tájáról érkező, gyakran akár száz fő körüli létszámról van szó! Vannak, akik több nyelven beszélnek, vannak, akik csak az anyanyelvükön. Van ahol összeszokott társaság ül együtt, akik már ismerik egymást vagy azonos országból érkeztek és nehezebben fogadnak maguk közé egy idegent.
A lényeg? egyáltalán nem mindegy, melyik asztalt választod
Mert lehet szó nélkül végig enni az általában fantasztikus ételsort, de ha feltalálja magát az ember, nagyon érdekes, szakmai és magánbeszélgetésekkel teletűzdelt estét tudhat majd maga mögött.
Ez alkalommal a Sofitel Frankfurt Opera volt a helyszín, egy hatalmas teremben, nyolcszemélyes, köralakú asztalokkal, 100 fölötti újságírói létszámmal, plusz a házigazdák a Messe Frankfurt munkatársai.
Nem volt ültetés. Mivel – nagyon röstellem – az angoltudásom nem elég egy egész estés intenzív beszélgetéshez, megpróbáltam németül (is) beszélő társaságot, embereket keresni. Az egyik asztalnál egy fiatal lány ült, aki a kérdésemre azt válaszolta, ő is tud németül, a papája német, de Franciaországban él. Nekem ez elég volt, leültem. Megérkeztek a többiek, gyorsan elhelyezkedett mindenki. A mi asztalunknál ült még 3 lengyel sajtós (ketten csak lengyelül beszéltek), az egyik oldalamon egy dán designer-újságíró hölgy foglalt helyet, volt egy angolul is beszélő francia sajtós, és végül megérkezett a „papa”, aki, mint kiderült, a Messe Frankfurt egyik francia vásárának az ügyvezetője. Mázli.
A vacsora kezdete
Amikor mindenki elhelyezkedik, általában a vásár igazgatója köszönti – angolul – a jelenlévőket. Most a Sofitel kommunikációs vezetője is mesélt kicsit a „házról”, a frissen elkészült épületről, meghívott minket, nézzünk körbe. És aztán kezdődött az ételek felszolgálása. Minden asztalra kétnyelvű menükártyát készítenek, hogy nyomon lehessen követni, épp hol tartunk, ill. mit is fogyasztunk.
A francia-német urat kb. velem egykorúnak saccoltam, így jól „kitárgyaltuk” azokat a mindkettőnk által ismert korábbi vezetőket, akikkel nekem is volt kapcsolatom. PL. akitől sok évvel ezelőtt „standot” kaptunk a Galériában, ill. a vásár korábbi igazgatója, akivel együtt szerveztük később a Budapesti DivatNapok mellett az ITB-t, a Lakástextil Vásárt.
Kifaggattam a saját rendezvényéről, a francia vásárról is, ahol én is jártam korábban, de sajnos mostanában nem jutok el, általában lapzártánk van a vásár időpontjában.
Okos eszközök, tájékozottabb emberek
A vacsora közben elkezdtünk közösen beszélgetni arról, hogy többek között a sok okos eszköznek köszönhetően mennyire felgyorsult az információáramlás, a kapcsolattartás, a munka, nagyobb az egyenlőség, hiszen ezekkel az eszközökkel, pl. az okostelefonokkal gyakran egészen elképesztő helyeken, elképesztő körülmények között élő emberek is tudnak kapcsolatot tartani, bekapcsolódni az események körforgásába.
Persze szó esett a vásárról, a Heimtextilről is.
Személyes márkaépítés vagy anonim „bedolgozás”
Beszéltünk a kiállításon terveket árusító designerekről, ügynökségekről, a „trendszigetről”. Valaki felvetette, milyen érdekes, hogy a fiatalok többsége a saját nevét szeretné ismertté tenni, vagyonokat áldoznak arra az álomra, hogy híresek legyenek, pedig erre kevés az esély. Csak keveseknek adatik meg, hogy tervezőként a neve is ismertté, híressé váljon, és anyagilag is meg tudjon élni ebből a tevékenységből. Az „anonim” tervezők sorába, akik egy-egy kereskedelmi márka építésén dolgoznak, tervezik a kollekciókat, kevesebben akarnak tartozni.
És miközben ezt kifejtettük, vitatkoztunk, megbeszéltük, megérkezett a desszert, a vacsora befejeződött.
Nagyon jó este volt, köszönet érte!
Csaba Anna-Mária
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás
