Business

Design Hét Budapest és FELHÍVÁS részvételre

Ősszel már 15. alkalommal rendezik meg a Design Hét Budapestet, és a kapcsolódó rendezvényeket a vidéki városokban.

MISSION: DESIGN

Idén októberben az évforduló tiszteletére a megszokottól eltérően 15 napon keresztül várja majd az érdeklődő nagyközönséget a Design Hét Budapest. A rendezvénysorozat szlogenje idén Mission: Design.   

A Design Hét Budapest rendezvényeinek küldetése a folyamatos szemléletformálás, a tudásmegosztás igénye, az újabb és újabb szakterületek, témafelvetések, alkotók, vállalkozások programsorozatba való bekapcsolása, a szakemberek és vállalkozások közötti együttműködések kialakításának, illetve a designvállalkozások piacra lépésének elősegítése és versenyképességük fokozása, valamint a legfrissebb eredmények közismertté tétele egy erős és fenntarthatóan működő design-ökoszisztéma kialakítása érdekében. Az összefogás igénye, a közös célért való aktív tenni akarás a hazai designszcéna szereplői számára is kiemelt fontosságúvá vált. Mint Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora elmondta: „Célunk a hazai design-ökoszisztéma további erősítése, valamint a szemléletformálás – szeretnénk minél több vállalkozás számára egyértelművé tenni, hogy a design alkalmazása valamennyi iparágban növeli a versenyképességet, így célszerű már a termék vagy szolgáltatás fejlesztésének korai szakaszában szakképzett designert bevonni a tervezési folyamatba.”
A rendezvény idei Díszvendég országa Németország. A világ egyik vezető design-nagyhatalma hazánk egyik legfontosabb kereskedelmi partnere – mely tény egyértelműen jelzi az együttműködések szerepének fontosságát a gazdasági kapcsolatok fellendítésében. A Díszvendég ország programjainak szervezésében a Design Hét Budapest partnere Németország Budapesti Nagykövetsége és a budapesti Goethe Intézet.

 

 

 

 

 

 

 

PROGRAMOK

2018-ban is a Design Hét Budapest keretei között kerül átadásra a Magyar Formatervezési Díj, valamint a fennállásának idén 10. évfordulóját ünneplő Design Management Díj. A 15 napos rendezvény során a fentieken túl idén is rendkívül széles skálán mozognak majd a programok: a Nyitott Stúdiók program keretében lehetőség nyílik a tervezői műhelyekbe való bepillantásra, lesznek sztárdesigner előadások, termék- és divatbemutatók, kiállítások, Design Túrák, workshopok, kerekasztal-beszélgetések és számos más esemény. A korábbi évekhez hasonlóan több vidéki város is kapcsolódik a Design Hét Budapest rendezvénysorozathoz. Az idén 5. alkalommal megrendezésre kerülő Design Hét Sopron, a több tucat eseményt felvonultató Design Hét Pécs és a fesztiválhoz tavaly csatlakozott Design Hét Győr idén is várja az érdeklődőket, így idén országszerte mintegy 250 program közül válogathatnak majd az érdeklődők.

OTTHONDesign Ősz

Új elem a programsorozatban az OTTHONDesign szakkiállítással való stratégiai kollaboráció. A Hungexpo Zrt.-vel létrejött együttműködés keretében a Design Hét Budapest az OTTHONDesign szakkiállítás szervezőivel karöltve egy olyan új projekt létrehozásában működött aktívan közre, mely elsősorban a hazai designerek önálló bemutatkozását, népszerűsítését, piacra lépését és piacszerzését hivatott elősegíteni. Az új programelem Pure Design néven debütált a 2018 áprilisában megszervezett Construma Építőipari Szakkiállítással egyidőben, az OTTHONDesign szakkiállításon. Az együttműködés következő, kibővített és új elemekkel gazdagodó állomása az október 12-14. között megrendezésre kerülő OTTHONDesign Ősz rendezvény lesz.

Budapest Design Map

A Design Hét Budapest gondozásában, az OTTHONDesign kiállításra időzítve, idén tavasszal is megjelent a Budapest Design Map. A 150 budapesti designvállalkozást egyetlen térképen összefoglaló kiadvány a főváros mintegy 200 pontján kerül ingyenesen terjesztésre, emellett pedig Google Maps layer változata is elérhető. (A Budapest Design Map terjesztési pontjairól részletes, naprakész információ a Design Hét Budapest Facebook-oldalán található.)
A Design Hét Budapest rendezvénysorozat szervezői idén is várják a rendezvénysorozathoz önálló programmal csatlakozni kívánó partnerek jelentkezését – a részvételi feltételek már elérhetőek a Design Hét Budapest honlapján.
A Design Hét Budapest védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.
www.designhet.hu www.mft.org.hu

Előfizetés a magazinra Médiaajánló  Feliratkozás 

Felhívás

a Design Hét Budapest 2018 rendezvénysorozaton való részvételre

2018.október 5–19.

15 év – 15 nap design

Folytatva az elmúlt évek hagyományait, a Design Hét Budapest szervezői a Magyar Formatervezési Tanács megbízásából idén is meghirdetik a lehetőséget a Design Hét Budapest programsorozatban való részvételre az alábbi kategóriákban és határidőkkel. Reméljük, hogy idén Önt is partnereink között köszönhetjük – várjuk jelentkezését!

  • Nyitott Stúdiók, jelentkezési határidő: 2018. június 15.
  • Díszvendég: Németország, jelentkezési határidő: 2018. június 22.
  • Önálló program, jelentkezési határidő: 2018. június 22.

Az idei programok listája 2018. augusztus 1-től lesz elérhető a www.designhu weboldalon.

Részvételi feltételek és díjak, további információ:

Design Hét Budapest felhívás

 

Szóljon hozzá

Oldal tetejére